2019. március 21., csütörtök

Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Kedves Olvasó,

üdvözöllek a blogomon! Fiatal korom óta szeretek olvasni, és már hamar kiderült, hogy a fantasy az egyik kedvenc műfajom. Leginkább a klasszikus, ún. high- vagy epic fantasy-t kedvelem, de egyre többször tekintgetek más írások felé is. Kezdetben nem sokra tartottam a kortárs írókat, mert úgy éreztem, sok van közöttük akiben nincs elég potenciál, de a most következő kötet bebizonyította, hogy érdemes próbálkozni, mert érik kellemes csalódások az embert. Ezen az élményen felbátorodva indítom útjára ezt a blogot, ahol főleg fantasy könyvekről, eseményekről és új megjelenésekről olvashattok majd, de emellett szeretnék néha bemutatni más műfajbeli alkotásokat is, hogy mindannyian kicsit kimozduljunk a komfort zónánkból. ;)

Borító: Gene Mollica & Michael Frost

Szerző: Brian McClellan
Cím: Vérrel írt ígéretek (Promise of Blood) - Lőpormágus trilógia 1.
Eredeti megjelenés éve: 2013


„A ​királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”
Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.
Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.


Mint már azt fentebb említettem, nem kifejezetten vonzanak a kortárs írások, így amikor egy nyereményjátéknak köszönhetően megszereztem ezt a könyvet, fenntartásaim voltak. Szinte biztos voltam benne, hogy nem fog megfelelni az elvárásaimnak, és őszintén mondhatom, hogy még soha nem tévedtem ekkorát.

A Vérrel írt ígéretek a Lőpormágus-trilógia első kötete, és egyben Brian McClellan debütáló könyve. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 2014-es David Gemmel díjátadón elnyerte a Morningstar Awardot.

A flintlock fantasy kategóriába tartozik, amely egy viszonylag új irányzat a műfajon belül. Jellemzően a középkorinál fejlettebb, a modern időkhöz képest viszont visszamaradottabb a technológia, legjobban talán az amerikai polgárháborúk időszakával lehet összeegyeztetni. Egyik legfontosabb tulajdonsága pedig természetesen, hogy ‘flintlock’ fegyverek, vagyis kovás puskák szerepelnek benne. Ez Brian McClellan könyvében is jelen van, mellettük pedig az egyik legösszetettebb mágia-rendszerrel találkozhatunk.
A Lőpormágusok lőpor elfogyasztásával felerősíthetik érzékszerveiket, hallásuk, látásuk élesebb lesz, de mágikus képességeik is erősebbé válnak. Megérzik a közelükben lévő lőport, melyet be is tudnak gyújtani, az igazán tehetségesek pedig golyókat tudnak akár kilométerekre ellőni.
A Fortélyosok nagyon kevés mágikus képességgel rendelkeznek, rendszerint egy felerősödött, különleges tulajdonságuk van pl. van, akinek nincs szüksége alvásra, vagy mindig tudja, ha hazudnak neki.
A Kiváltságosok erős varázslók, akik különleges, rúnákkal díszített kesztyűk segítségével irányítják a mágiát. A Lőpormágusokkal és a Fortélyosokkal ellentétben a kesztyű vagy a kezük használata nélkül nem tudják aktiválni a képességeiket.

Tamás tábornagy, Adro egyik legsikeresebb hadvezére és egyben legerősebb Lőpormágusa hosszú előkészületek után puccsot hajt végre, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen az országát kizsákmányoló monarchiának. Ám miközben brutálisan meggyilkolják a királyi tanács tagjait, utolsó lehelletükkel mind ugyanazt a mondatot suttogják el: “Nem szegheted meg Kresimir Ígéretét!

Vajon mi köze a királynak és tanácsosainak az egyház legfőbb istenéhez, Kresimirhez? Milyen mágia kényszerítette ezeket az embereket, hogy a haláluk percében egy próféciára figyelmeztessenek? Hogy a rejtély végére járjon, a tábornagy felbérli a volt rendőrkapitányt, Adamatot, aki magánnyomozóként tölti nyugdíjas éveit, és bármit megtenne azért, hogy családját biztonságban tudja és  megóvja a rájuk leselkedő veszélyektől.

Miután saját bizalmasainak egyike elárulja, Tamás a saját fiát, a háborúból nemrég visszatért Tánielt bízza meg, hogy kutassa fel és ölje meg a királyi tanács egyetlen életben maradt tagját aki a puccs során elmenekült. Ennek a nőnek az ereje azonban felülmúl bármit, amivel Tániel és társa, az ifjú Ka-Poel eddig valaha is találkoztak. Vajon ki ő, és hogyan sikerült elmenekülnie előlük?

A könyv az első oldaltól az utolsóig pontosan ilyen: folyamatosan mozgásban van, új szereplők, új helyszínek és rengeteg meglepetés vár ránk. A történetet három fő szálon követhetjük végig Tamás tábornagy, Adamat és Tániel segítségével. Mellettük rengeteg más szereplő felsorakozik, és valahogy az volt a benyomásom, hogy mindenkinek határozott szerepe van, mindenkinek jutott egy feladat.
Nagyon merész dolog volt az író részéről, hogy ennyi karaktert irányítson egyszerre, de úgy érzem, kifejezetten jól sikerült, és külön elismerés jár azért, hogy mindemellett nagyon életszerűek is maradtak. Sokszor éreztem azt, hogy tudom, mi fog történni, de a végén valahogy soha nem sikerült eltalálnom. Tele volt meglepetéssel és váratlan fordulatokkal a történet, még a legutolsó oldalakon is.

Sajnos a sok szereplő egyik velejárója volt, hogy nem mindenki tetszett, és közéjük kell sorolnom Adamatot. Őt ismerhetjük meg legelőször, éles eszű, rendőrként mindenki tisztelte és kiismerte a várost, Fortélya pedig a kiváló memória, melynek köszönhetően semmit sem felejt el. Imádom a detektív-történeteket és nagyon vártam, hogy megcsillogtathassa tehetségét, de valahogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Kifejezetten lassan haladt a nyomozásaival és nem igazán értettem meg, amit később tett, azaz, hogy miért várt annyi ideig.

Emellett az eseménydús történet a vége felé kicsit elfárasztott. Nagyjából a könyv háromnegyedénél azt éreztem, hogy nehezemre esett követni a történéseket és koncentrálnom kellett, ha lépést akartam tartani. Az izgalmak mellé jó lett volna egy kicsit nyugalmasabb, eseménytelenebb rész, ha csak egy fél fejezet erejéig is.


Mindent összevetve viszont mégis egyet kell értenem azokkal, akik ezt a könyvet választották a legjobb debütáló fantasy-nak, mert az apró hibák ellenére is egy nagyon élvezetes és izgalmas könyv, és csak ajánlani tudom.


- Vidra

Értékelés:



Moly: [link] 89%
Goodreads: [link] 4.17




– Olem, gondoskodjon róla, hogy a fő-diocelt elhelyezzék egy lenti szobában. Terjessze el, hogy csúnyán leesett a lépcsőn, és találjon hozzá szemtanúkat. Nyomozó, biztos vagyok benne, hogy maga is látta. Adamat megigazította kabátját.
– Ronda egy zuhanás volt. Kettőt is bukfencezett, mire el tudtuk kapni.
– Azt hiszem, valóban így történt. Doktor, mit írna fel Charlemundnak? Petrik lenézett az eszméletlen fő-diocelre.
– Arzént?
– Na, de komolyan. Valamit, ami jókora fejfájással és alapos emlékezetkieséssel jár.
– Ciánt.
– Doktor!
– Kitalálok valamit – morogta Petrik.
┄┄┄┄┄┄┄┄┄┄┄

– Lehetséges, hogy ellenállást tanúsít majd.
Tamás megsimította a pisztolyát.
– Remélem is.
┄┄┄┄┄┄┄┄┄┄┄
– A világ változik. Az emberek nem azért léteznek, hogy a kormányukat vagy a királyukat szolgálják. A kormányok léteznek azért, hogy az embereket szolgálják, vagyis az embereknek joguk van beleszólni azoknak a kormányoknak a működésébe.
Nikslaus felhorkantott.
– Lehetetlen. A döntéseket nem lehet a csőcselékre bízni.
– Egyetlen ember felett sem uralkodhat egy másik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2018 © Fantasy Útikalauz.Üzemeltető: Blogger.